Miért kell érteni a grafikai tervezéshez és a képekhez?

Kocsis Kata képe


Szinte biztos vagyok benne, hogy pár éven belül

1 a Photoshop tudás,

2 a digitális képek feldolgozása, manipulálása és retusálása,

3 illetve a grafikai tervezési alapismeretek

komoly munkaerő-piaci előnynek fognak számítani. Egész egyszerűen azért, mert a szöveges kommunikációt egyre töb területen váltja fel a vizuális kommunikáció.


Képkorszakban élünk

Olyan képalkotási technikák jelentek meg a fényképezéssel és a filmezéssel, amelyek jóval olcsóbbá tették a képek előállítását. Az első technikai újítást több ezer követte, míg végül eljutottunk a filmelőhívóktól a digitális kamerák korszakába. Ma szinte fillérekbe kerül egy nagyobb felbontású képek készítésére is alkalmas kamera, és a legtöbben a mobil telefonba építve napi szinten készítenek képeket.

Ez azt is jelenti, hogy sok kisebb cégnél nem szervezik ki a fotózással kapcsolatos feladatokat. Olyan körülményeket alakítanak ki, hogy egy termék-fotózás, vagy az irodai életképek elfogadható formában elkészíthetőek legyenek házilag.

A sok kis fotós bolygója



Forrás: Google "legjobb Instagram képek" keresés

A legnagyobb hatással talán az internet volt a képek robbanásszerű elterjedésére. Már a nyomtatott magazinok képi világa is befolyásolta a viselkedési szokásainkat és inspirációként hatott. Azonban az online világ megjelenésével addig elképzelhetetlen mennyiségű kép vált mindenki számára elérhetővé. Nem kell, hogy egy fotós kiállítása Budapestre érkezzen, a világ bármely táján megtalálhatsz és követhetsz egy alkotót.

Ez azt is jelenti, hogy az átlag felhasználó szeme is élesebbé válik. Ragyogó, profi képanyagokkal találkozunk nap, mint nap, így igényesebbek lettünk. Meg tudjuk különböztetni a műtermi portrét a házilagos képektől, fejlettebb a színérzékünk és a kompozíciós érzékünk. Sokkal nehezebb újat mutatni, kreatív grafikai anyagot, érdekes fotót készíteni.

Hatalmas a honlapok képigénye

Ma már minden cégnek legalább egy honlapja van, és a legtöbben a közösségi médiát is aktívan használják a márkaépítésben. Ez azt jelenti, hogy óriásira nőtt a kisvállalkozások képigénye. A referencia munkák, a portfólió, a gyártási folyamatok a legegyszerűbben és leghitelesebben fotók segítségével mutathatóak be. Esettanulmányok, irodai életképek, portrék, és az események dokumentálása napi szintű követelmény, hiszen folyamatosan tartalmakat kell gyártani. A képek nélküli tartalom pedig láthatatlan, senki nem kattint rá, és nem olvas bele.

LAKI - egy építőipari cég honlapja



Forrás: http://laki.hu/index_hu.html

Ma már egy kis cégnek is szüksége van kommunikációs feladatokat ellátó munkatársra. Nem egy sajtósra, hanem olyasvalakire, aki naponta kitalálja, megfogalmazza és illusztrálja a közösségi média posztokat és a blogbejegyzéseket. Fotózni kell a projekteken és az elkészült munkákat is dokumentálni kell. Feladat lett a képanyag rendszerezett tárolása, archiválása, a stock fotók beszerzése és válogatása. Lehet, hogy nem tesz ki napi 8 munkaórát, de nem elhanyagolható az az idő mennyiség, amit ezzel töltenek egy átlagos kisvállalkozásnál.

A figyelem irányítása képekkel

Kiderült, hogy az interneten nem olvasunk, hanem böngészünk, és a figyelmünknek csak egy része van jelen. Kialakult egy új műfaj, amit tartalomnak nevezünk. Csakhogy a tartalom lényegesen különbözik a szövegtől. Egyrészt kisebb egységekre tagolt, másrészt ikonokkal, és illusztrációkkal segíti a szöveg megértését. Egy jó weboldal még nincs kész pusztán attól, hogy a szöveget megírtad. A figyelem irányítása grafikai és vizuális eszközökkel nem is annyira magától értetődő.

Vizuális hangsúlyok



Forrás: http://loxone.eu

A weboldal elkészítését sokan kiszervezik, de amikor hetente kell egy új blogbejegyzés, vagy egy új eladási oldal, akkor már nem biztos, hogy szívesen fordulnak egy ügynökséghez vagy szakemberhez. Egyre jobban fogják értékelni a HTML alapokat, az alapvető webdesign elveket ismerő munkatársakat.

Kevés cég engedheti meg magának, hogy folyamatosan, hosszú távon marketing ügynökségre bízza a hirdetéseit. Márpedig egy hirdetés egyik siker faktora biztosan a felhasznált képekben rejlik. Rendszeresen jelentkező feladat lehet a cégek marketingesénél, hogy a kampány mellett a hirdetést is szövegezze meg, és lássa el képpel.

Az arculat

Szerencsére a legtöbb cég szakembert bíz meg az arculat kialakításával. De a munkaerőpiac olyan rohamos változásban van, hogy két év múlva már nem feltétlenül tudod elérni az eredeti alkotókat. Sokszor egy meglévő anyagból kiindulva kell új grafikai anyagokat előállítani. Hiszen a jó arculat egyik fő tulajdonsága a variálhatóság. Azaz az átadott forrás file-ok és az arculati kézikönyv instrukcióinak segítségével létrehozhatóak új hirdetések, szórólapok, fejlécek az új igényeknek megfelelően.

Mr. Cup arculat



Forrás: http://fivestarlogo.com/mr-cup-branding-by-maria-on-behance/

Az ilyen átalakítások azért kellemetlenek, mert viszonylag gyakoriak, de kevés munkaórát tesznek ki, így nem szívesen vállalja egy szakember az ilyen aprólék munkát. Sok helyen láttam már, hogy házilag próbálják kezelni ezeket a helyzeteket például úgy, hogy beíratják tanfolyamra valamelyik munkatársat. nem cél az, hogy eredeti, kreatív anyagokat tudjon előállítani, de a meglévők átvariálására alkalmas legyen.

A munkaerőpiac is folyamatos mozgásban van

Egyrészt megfigyelhető a nagy cégeknél a hihetetlen szakosodás, másrészt viszont az is gyakori, hogy az eredeti szakmádtól és feladataidtól lényegesen eltérő munkakört is a nyakadba varrnak. A válság idején tipikus volt, hogy elbocsátottak egy csomó embert, akiknek a feladatait a többiek között szétszórták. Most éppen a kivándorlás van napirenden, azaz óriási a munkaerőhiány. Mindenki ismeri a raktárban dobozokat cipelő osztályvezetők történetét a karácsonyi kiskereskedelmi csúcsszezon kapcsán.

Ha szabadúszó vagy, akkor egy projekt során nem ugyanazokkal az emberekkel fog összehozni a sors. Hol ez a szakterület fog hiányozni a projektből, hol az. Sokkal rugalmasabbnak kell lenni, és az élethosszig tartó tanulás már nem a jövő zenéje, hanem a kőkemény mai valóság.

Az egymás közötti kommunikáció is változik

Az írásbeli anyagoknál egyre nagyobb elvárás, hogy jól nézzenek ki, azaz grafikai tervezés szabályait alkalmazd a kezedből kiadott anyagokon. Már az önéletrajznál elkezdődik a dolog, nem adhatsz ki a kezedből egy sima bekezdésekre tagolt pdf-et. A prezentációk, az összefoglalók, a riportok,a főnök meggyőzésére szolgáló előadások esetén már régen elvárás, hogy illusztráltak, szórakoztatóak, csinosak legyenek.

Grafikus önéletrajz egyre több munkakörben



Forrás: http://weare.guru/creative-cvs/

Teljesen reális lehetőség, hogy a kezedbe nyomnak valamelyik munkahelyeden egy Photoshop hozzáférést, hogy holnaptól ebben kéne néhány dolgot megcsinálnod. Én szóltam előre, úgyhogy ne csodálkozz.

Hozzászólások

Néhány jó példa itt! Készítettünk egy listát a kreatív önéletrajzokról, valamint az ötlet létrehozásáról szóló tippeket: https://icons8.com/articles/creative-resume/ Remélem, hozzáadhat a cikkhez!

Nekem épp most lett szükségem ilyen jellegű tudásra, és szerettem volna felfrissíteni a Fireworks - ismereteimet, de sajnos már nem támogatott a szoftver, és a próbaverziót sem tudom letölteni. Tudnál abban segíteni, hogy mivel helyettesíthetném a legjobban? Köszönöm.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Bizonyítsd be, hogy nem vagy robot!
  ____       _      _____    __         ____  
| ___| / \ |___ | / _| ____ / ___|
|___ \ / _ \ / / | |_ |_ / \___ \
___) | / ___ \ / / | _| / / ___) |
|____/ /_/ \_\ /_/ |_| /___| |____/
Enter the code depicted in ASCII art style.

Kocsis Kata

programtervező matematikus, webdesign oktató
Kocsis Kata, programtervező matematikus, webdesign oktató

Életem legfantasztikusabb döntése volt a sok kompromisszummal terhelt alkalmazotti lét feladása. Nagyon büszke vagyok négy éve alapított saját cégünkre, ami az én szememben életforma, hivatás, közösség és gyönyörű célok együttese. A Kreatív Webdesign Tanfolyamok nem egyszerűen online tanfolyami termékek a számomra. A szaktudáson, a tapasztalaton túl olyan értékeket is szeretnék közvetíteni, amelyek a mai társadalomban hiánycikknek számítanak. A vizuális kultúra és igényesség fejlesztése, a művészet és az alkotás becsempészése a hétköznapokba, az együttműködésben rejlő erő megtapasztalása azoknak a hallgatóknak is nagyon sokat adhat, akikből végül nem is lesz webdesigner.

Melyik témák érdekelnek a legjobban?

* kötelező mezők



Ezek a témák érdekelnek

Go to top