A sikeresség szempontjából meglepő módon sokkal fontosabbak az általános emberi készségek, mint a szaktudás. Legalábbis ezt állatják az iskolából kikerült diákok több évtizeden áthúzódó követő vizsgálatai. Ez nem azt jelenti, hogy ha nem tanulod meg a HTML és a CSS programozás rejtelmeit, de szórakoztató előadó vagy, akkor programozó lehet belőled. Sokkal inkább azt, hogy ha nem vagy képes 8-10 órás feszült koncentrációra, és nem viseled jól a stresszt és az időnyomást, akkor egy nagy szoftverfejlesztő cégnél nem leszel sikeres és legfőképpen nem leszel igazán boldog.

A honlapkészítéshez sokféle képesség szükséges
A honlapkészítés és a webdesign körüli teendőket 6+1 nagy területre osztottam annak megfelelően, hogy milyen alapvető képességek szükségesek a tipikus feladatokhoz. A webdesigner olyan szempontból kicsit kakukk tojás, hogy más területekről is kölcsönözhet feladatokat. Sokszor vállalja a CMS rendszer elkészítését, vagy a UX tervezést is. Vannak, akik az arculattervezésre szakosodnak a webdesign mellett, mások az online marketingbe mélyülnek bele. Szerencsés esetben éppen aszerint bővíted ki a feladatköröd, hogy miben vagy jó, milyen szituációkban mozogsz otthonosan és mibe tanulsz bele könnyedén. Ha ugyanis olyan feladatokat vállalsz, amelyekhez már eleve volt érzéked, sokkal nagyobb lesz a sikerélmény.
Projektvezetés, ügyfélkapcsolat
Azért említem a két tevékenységet együtt, mert sok esetben a honlapkészítés során az a személy fogja a kapcsolatot tartani az ügyféllel, aki a munkát megszerezte, aki a szerződést aláírja és a projekttel kapcsolatos kockázatokat vállalja. Hiszen manapság sokszor szabadúszók laza hálózata alkotja a honlapkészítői csapatot. Ha a WordPress szakértő felől érkezik a projekt, akkor ő vállalja a projektvezetői feladatokat, az ő munkamódszerével kell dolgozni, és ő kéri fel a grafikust vagy a fotóst a kiegészítő munkálatokhoz.
A gyakorlatban sokszor ezt a modellt alkalmazzuk, pedig egyáltalán nem mindenkinek erőssége az ügyfelekkel való huzakodás, egyezkedés vagy éppen konfliktuskezelés. Egy nagyobb szoftverfejlesztő cégnél, vagy kreatív ügynökségnél külön szakember végzi a projektvezetési feladatokat, nem véletlenül.
Aki a munkát elvállalja, annak jó rálátása kell legyen az összes honlapkészítéssel kapcsolatos tevékenységre. Az erőforrás és idő igényekre, hogy megfelelő módon tudja az igény felmérést levezényelni, és az árajánlatot összeállítani. Szükség van az átlagon felüli kommunikációs és meggyőző képességre, hiszen az ügyfelek is több lehetséges partnert néznek meg maguknak, és az együtt dolgozó szakembereket is meg kell győzni, hogy elvállalják a feladatot. Vagy éppen arról, hogy mennyiért vállalják el… Prezentációs készség és tárgyalókészség, ha árnyalnom kellene.
Mivel a szerződésért is ő felel, bírnia kell a felelősséget. Hiszen az ő cége, egyéni vállalkozása, de legfőképpen márkaneve viseli az esetleges problémákból fakadó kockázatot. Nem árt az alapvető jogi terminusokkal tisztában lenni, de ez végül is megtanulható. Nem úgy, mint a döntések képessége. Ugyanis, ha többen dolgoztok egy csapatban, akkor szavazásos alapon nem fog működni a projekt, főleg nem határidőre. Valakinek azt a felelősséget is fel kell vállalnia, hogy az ügyfél igények, és visszajelzések, illetve a szakértői csapat véleménye alapján döntsön a honlappal kapcsolatos kérdésekben.
Nem fogok meglepni senkit azzal, ha kiemelem, hogy a projektvezetőnek jó stressz tűrő képességre van szüksége. Csúszhatnak a határidők akár az ügyfél, akár a munkatársak hibájából. Menet közben derülnek ki plusz igények, amelyeket vagy be kell venni a projektbe és plusz munkát végezni ugyanazért az árért, vagy megértetni az ügyféllel, hogy az új igényhez új ár is tartozik. A fizetési ütemezés betartása is a projektvezető feladata. Ha konfliktus keletkezik bármelyik két együttműködő félnél, az a projektvezetőnél fog landolni.
Éppen ezért nagyon fontos a jó kommunikációs készség. Ez egyrészt azt is jelenti, hogy képes jó benyomást kelteni, hogy választékosan fogalmaz, és érthetően beszél. De azt is, hogy képes meggyőzni másokat. Meg tudja húzni a saját határait, érvényesíteni tudja az érdekeit akár mások ellenében is anélkül, hogy mérgezetté válna a légkör.
Sitebuilding – honlap építés CMS rendszerek segítségével
Egy Drupal vagy egy WordPress oldalt ma már bárki össze tud rakni. Egy kezdetlegeset mindenképpen, ami pont úgy néz ki, ahogy a beépített sablon. Azonban egy többnyelvű site-ot, egy komolyabb webshopot, vagy egy bonyolult jogosultsági felülettel rendelkező elearning felületet már valódi kihívás felépíteni. Ahhoz, hogy mobil-barát, kereső optimalizált, gyors, saját arculattal rendelkező CMS honlapokat tudjon készíteni valaki az első és legfontosabb képesség a jó tanulási képesség. Ha a pár oldalas céges honlapokon túl mutató, inkább az informatikai rendszerekre hasonlító website-okat is akarsz építeni, akkor nagyon sokat kell tanulnod a CMS telepítése és az első sablon bekapcsolása után.
Először gyorsan halad az ember, hiszen az egész rendszer arra lett kitalálva, hogy laikusok is tudjanak honlapokat készíteni. Azonban nagyon gyorsan el lehet érni egy falig, és ha ez éppen egy ügyfélnek szánt projekt közepén történik, akkor nagy a baj.
Sok komolyabb honlapot kell ahhoz megcsinálni, hogy biztosan meg tudd állapítani, melyik igényeket fogod tudni megvalósítani a kedvenc CMS-ed segítségével, és melyek igényelnének fejlesztést. Az első sikerek után még rengeteg tanulnivaló vár.
Fontos, hogy angolul biztonságosan olvasd a szakszövegeket, mert sokkal lassabban jelenik meg minden magyarul. Ráadásul, ha valamilyen problémába ütközöl, azt szinte biztosan angolul fogod megtalálni a neten (például ha valamelyik modul, vagy sablon hibás, vagy két komponens összeépítésekor hibába ütközöl).
Nekem olyan a Drupal, mintha egy végtelenségig bővíthető LEGO-s dobozom lenne. Imádok leülni mellé és egyre bonyolultabb dolgokat kirakni belőle. Amire nagy szükséged lesz, ha sitebuilder akarsz lenni, az a műszaki érzék. Minden egyes CMS darabkát sokféleképpen lehet felparaméterezni, és ezektől a beállításoktól máshogy fog működni az egész rendszer. Olyan, mint egy óriási kapcsolótábla, ahol egy csomó rejtett összefüggés van. Nem csak egymással kell összekapcsolni az egyes elemeket, hanem sokszor külső rendszerekkel is integrálni kell (Mailchimp, Facebook, Google Analytics, stb). Tehát jól jön a mérnöki látásmód, az analitikai és a racionális gondolkodás.
Mivel teljes mértékben te uralod a rendszer működését, akár kontroll mániás is lehetsz, nem kell a többieket meggyőznöd a saját területedről. individualisták előnyben.
Programozás
Magasan az átlag feletti logikai, kombinatorikai és matematikai érzék. Hihetetlen munkabírás. Majdnem megzavarhatatlan koncentrációs készség. Ha egy professzionális szoftverfejlesztő cégnél szeretnél programozó lenni, akkor ezekre a képességekre mindenképpen szükséged lesz. Ha egy átlagos cég informatikáját célzod meg, akkor kisebb intenzitás is elég lesz a fentiekből.
Tudom, hogy első hallásra furcsán hangzik, de személyes véleményem szerint a programozás egyértelműen csapatjáték. Annak ellenére, hogy egy programozó órákig mered a képernyőre szótlanul, miközben óriási fülhallgatóval védi magát a külvilág zajától. Olyan, mintha egyedül dolgozna, pedig szoftverfejlesztés közben rengeteg kötöttséghez alkalmazkodik. Már maga a programozási nyelv és a technológiai környezet is kötött szabályok szerint működik.
A sok fejlesztős környezetekben bitre pontosan be kell tartani minden megállapodást. Az adatbázistervtől, a rendszertervtől, az objektumrendszer, az interfészek terveitől semmilyen formában nem lehet eltérni. Úgy kell a kódot megírni, hogy bárki bármikor átvehesse. A fordított eset még nehezebb. Amikor a mások által megírt kódot kell értelmezned / kijavítanod / tovább fejlesztened.
Eleinte az ember hatalmas, új, alaposan megtervezett, fényes rendszerek fejlesztéséről álmodik. Olyan feladat leosztásról, ahol mindenki a saját szakterületén belül dolgozhat. Aztán beteszik egy projektbe, amit 124 indiai programozó fejlesztett másfél évig, és most éppen nem sikerül elindítani. 5876 db bug-ot rögzített az indiai tesztelő csapat a hibákat adminisztráló rendszerben. Nincsenek meg a kommentek, mert kicsit viharosra sikerült a szakítás az ügyfél és az előző programozó cég között. Van, akinek gondot okoz, hogy az első három hónapban heti 60 órát dolgozzon?
Bár meg kell tudni érteni mások gondolatmenetét és nem lehet individualista szellemi akciókat végrehajtani a projektekben, azért a programozás alapjában véve magányos tevékenység. Akinek lételeme a beszéd, aki szeret másokkal valódi interakciókba kerülni, viccelődni, hatást gyakorolni, élő szóban meggyőzni másokat, tetszeni, szerepelni, annak komoly hiányérzete lehet néhány év után. Ebből a szempontból szerencsésebb egy bank, vagy egy kisvállalkozás informatikáján dolgozni, mint egy szoftverfejlesztő cégnél. Viszonylag kevés kifelé forduló, extrovertált programozóval találkoztam. Egyetlen embert ismerek, aki a programozás mellett elvégzett egy színi iskolát.
Logó és arculattervezés
Pontosan a másik agyfélteke szükséges hozzá, mint a sitebuilding-hez. Színek és formák, szimbólumok és asszociációk, amelyekkel dolgoznod kell majd. Esztétikai érzék, színérzék és jó kompozíciós érzék fog kelleni a mindennapi munkádhoz. Hozzá kell szokni, hogy mindenki úgy gondolja, ért ehhez a területhez, így sok kritikát fogsz kapni, amelyektől függetleníteni kell magad. Míg egy sitebuilder rejtve dolgozik, az ő megoldásaihoz a többiek nem igazán tudnak hozzászólni, addig a te munkádról olyanoknak is határozott véleménye lesz, akik három fagyi gombócot sem tudnának lerajzolni.
A művészi ambíciók szerintem kifejezetten hátráltatnak. Ez ugyanis iparművészet, azaz nem az önkifejezésről szól, hanem az ügyfeledről és arról, amit ő szeretne kommunikálni a célcsoportja felé. Egészen más likeolni a neked tetsző dolgokat a Pinterest-en, mint egy konkrét embernek egy hétköznapi témához arculatot tervezni.
Rengeteg a kötöttség és a kompromisszum. Ahogy egy jó lakberendező is képes a tőle idegen stílusban szépet alkotni, az arculat tervezésekor is alázatosnak kell maradni.
Ráadásul a legkevésbé egzakt módon kell kommunikálni, hiszen erősen szubjektív, hogy egy színpaletta harmonikus-e vagy sem. Egyfajta intuícióra is szükség van, amivel inkább megérzed, mint megérted, milyen vizuális világot várnak tőled.
Online marketing
Pörgős tempóban zajlik egy cég online marketing élete. Ha nem tudod felvenni a fordulatszámot, ha elmélázó, lassú típus vagy, akkor lehet, hogy kényelmetlen lesz ez a terület. Rengeteg értesítő email, a hirdetési felületek napi szondázása, a folyamatos információ dömping kezelése összeszedett embert kíván.
Tudom, hogy furcsán fog hangzani, de szerintem a műszaki érzék itt is előny. Gondolj csak a Google Analytics, az Adwords, vagy a Facebook kezelői felületére… Nem elég, hogy el kell tudni igazodni az ezer beállítási lehetőség között, de az élő kampányokat folyamatosan figyelemmel kell kísérni és az eredmények alapján módosítani a beállításokat. Állandó jelenlétet, nagyfokú koncentrációkészséget és gyors észjárást követel az embertől.
Persze elsőre mindenkinek a kommunikációs készség ugrik be, de ezen a területen egészen mást jelent, mint mondjuk a projektvezető esetében. A célirányos írásbeli kommunikáció nem könnyen elsajátítható képesség. Vajon hogyan tudod a különböző célcsoportokat különböző műfajokban megszólítani? Tudsz-e olyan ütős címeket, hírleveleket fogalmazni, amire kattintanak? Tudod-e váltogatni a célcsoporttól függően az általad használt nyelvet? A fogalmazó képességedet konkrét cél szolgálatába kell állítani, és ez nem olyan, mint amikor a blogodban elsírod a legfrissebb szívfájdalmadat…
Képes vagy-e olyan témákban is kommunikálni, amelyekhez nem értesz, és nem is érdekel. Első hallásra felháborítónak tűnhet. Valójában azonban egy újságíró pont ugyanezt csinálja. Hitelesen próbál írni egy olyan témáról, amire a megfelelő szakértők véleménye és válaszai alapján készül fel. Amikor valakit azért fizetnek, hogy színvonalas tartalmat készítsen egy cég számára, akkor a megfelelő emberektől kapott információk és anyagok alapján kell fogalmaznia.
Mára óriási előnyt jelent a vizuális kommunikációs készség az online marketing területen. A kép nélküli közösségi posztok szinte láthatatlanok, senki sem kattint rájuk. Könnyebb megítélni egy hirdetés vagy egy videó beillesztését a kampányba, ha „jó szemed van” hozzá.
Tervezés, UX tervezés
Stratégiai látásmód. Mint amikor a sas végig tekint a tájon. Nem veszhetsz el az apró részletek özönében, ugyanakkor minden terület sajátosságaival tisztában kell lenned. Folyamat alapú gondolkodásra is szükséged lesz, hiszen a felhasználói élményt tulajdonképpen olyan folyamatok sorozatának is fel lehet fogni, amelyek során a felhasználó az adott márkával találkozik.
Ha jó pszichológiai érzékkel, empátiával vagy megáldva, akkor sokkal könnyebb dolgod lesz, amikor idegen emberek reakcióját próbálod felmérni egy online szituációban. Vajon vonzónak fogja találni egy pattanásos kamasz a vicces Instagram posztokat? Mi legyen az első oldal a honlapon, amivel találkoznia kellene, ha a hirdetésre kattint? Bármennyire is próbálják statisztikai adatokkal, tudományos magyarázatokkal utólag alátámasztani egy online vállalkozás sikerét, a felhasználói élmény tervezése során sokszor kell az érzésekre hagyatkozni. Itt is fontos szerepe van az intuíciónak.
Minden szakterülettel együtt kell működni, beszélni, érvelni, mérlegelni, vitázni. Jó, ha csapatjátékos vagy, aki nem akar feltétlenül minden részletkérdésben nyerni. Ha az egyik területen változik valami, akkor észre kell venned, mire lehet a változásnak más területeken hatása. Ha megváltozik a szlogen, lehet, hogy kiürül a logó, mert a szimbólum épített a szlogen hasonlatára. Ha megjelenik a termék konkurenciája, arra esetleg a működés bővítésével, a célközönség finomhangolásával reagálni kell. Integrált gondolkodás, a nagy egész szem előtt tartása különösen fontos a termékfejlesztés során.
A nyitott, tájékozott személyiség is nagy előny, mert a világban folyó trendeket ismerni kell ahhoz, hogy életképes és versenyképes termékeket tervezz.
Webdesigner
Ha a fenti szerepkörökön kívül „csak” annyi a feladata, hogy a honlap vizuális megjelenését, az arculathoz és az online marketing stratégiához illeszkedő weboldalakat tervezzen, akkor a vizuális érzék biztosan előny lesz. A szín- és forma érzéken túl azonban a rendszerben gondolkodás képességére is szükség van. Az iparági konvenciók, az ügyfél és a célcsoport ízlése, mind hatással lesznek a munkájára. Következetesen kell alkalmaznia a webdesign stílus-elemeket úgy, hogy a tartalom maradjon a főszereplő. Így az igazi művész-lelkeknek mindig marad egy kis hiányérzetük.
A weboldal többféle célra is használja a vizuális elemeket. Messze nem annyi a feladat, hogy harmonikusak legyenek a színek és szép fotókat használjon az ügyfél. Egyrészt mérhető eredményeket, konverziót kell produkálni, a felhasználói figyelmet tudatosan irányítani.
Másrészt a szöveges tartalom célba juttatását segíteni, azaz olyan ütős illusztrációkat és képanyagot használni, ami lerövidíti a szöveges információk megértését. Ez a fajta eladás-központú szemlélet tudatosságot feltételez. Pedig tévesen sokan azt gondolják, hogy ami a képekkel kapcsolatos az csak intuitív lehet.
A műszaki érzék is nagy előny. Akár azért, mert a CSS, HTML rejtelmeibe is bele akarod ártani magad, akár azért, mert gyorsan letöltődő, responsive oldalakat akarsz készíteni, akár azért, mert egy CMS rendszer kinézetét kell átdefiniálnod.
Nincsenek mindig tiszta szerepkörök, és minden projektnek más összetételű csapat az ideális. Mivel a különböző feladatok sokszor egymásnak ellentmondó képességeket igényelnek, különösen nehéz helyzetben van az, aki egyedül szeretne elkészíteni egy teljes honlapot. Bármilyen formában és bármilyen területen is szeretnél elhelyezkedni, az önismeret rengeteg felesleges buktatótól megóv. Próbálj ki minél több dolgot, tanulj és kóstolj bele a legkülönfélébb feladatokba, hogy tudatosítsd, miben vagy tehetséges, mi megy könnyebben, mi okoz a legnagyobb örömet. Mert akkor már csak annyi a dolgod, hogy ebbe a bizonyos dologba belemélyedj.