Évszázadokon keresztül az írásbeliség egyet jelentett a kézzel másolt szövegekkel. A kalligráfia, a szépírás művészete nagy kézügyességet, pontosságot igényelt. Az írásképet mindig erősen befolyásolta az a technika, amellyel készítették. A lúdtoll, a penna, a golyóstoll, az ecset vagy a ceruza mind jellegzetes, megkülönböztethető írásképet eredményez, a betűk alakja pedig nagyban függ az alkotó tudásától, kézügyességétől, művészi szándékától. A nyomtatás megjelenése fordulópontot jelentett, lényegesen megváltozott a szövegek képe. A digitális világ azonban talán még nagyobb áttörést hozott, hiszen a gyártási technológiáktól teljesen függetlenül gyakorlatilag bármilyen forma megvalósíthatóvá vált. Nincsenek a fizikai előállításból származó kötöttségek, csak a felismerhetőség szab határt a szabad formák alkalmazásának. Ha még soha nem hallottál a fontokról, akkor érdemes a fonttípusok és a weboldalak kapcsolatáról szóló blogbejegyzésünket elolvasni.
A kézírásos fonttípusok nehezebben olvashatóak
A kézírásos fonttípusok a számítógépen olyan fontkészletekkel dolgoznak, amelyek a kézírást utánozzák, vagy arra utalnak. Bár erős hangulatuk van, a kézírásos feliratok mérhetően nehezebben olvashatóak, mint a nyomtatott szövegek. Ezért mindenképpen inkább rövid feliratokhoz, címkékhez érdemes alkalmazni őket. Bizonyos témakörök elbírják a szabályosabb változatokat a címsorokban is. Valójában a keresőoptimalizálás szempontjából ideális, informatív, ugyanakkor kíváncsiságot ébresztő magyar címek elég hosszúak a használatához. De például Instagram posztokban, ahol a hangulatkeltés az elsődleges viszonylag gyakran előfordulnak.
A Google Fonts ingyenes gyűjteményében itt találod a magyar ékezetes kézírásos fontokat (handwriting kategóriaként megnevezve).
A kézírásos fonttípusok fajtái
A kézírás lendületét a folyóírás nem töri meg, az egyes betűk kötésben vannak. A kézírásos fonttípusoknak ez a kategóriája jól elkülöníthető. Sok esetben nagy a vonalvastagságbeli különbség egy karakterben belül is. A töltőtollat utánzó megoldásoknál egészen elvékonyodik a vonal a betűk hajlataiban. Ma már nagyon sok olyan válfaja ismert, ahol a betűk között szünetet hagynak, a krétás feliratokat, nagybetűs falfirkákat utánozva. Gyakori, hogy szinte az illusztráció részévé válik, különösen, ha a fonttípus és a grafika vonalvezetése, stílusa összeillő. Csomagolásokon is van létjogosultsága, de ügyelni kell rá, hogy olvasható méretű maradjon, kicsiben nem érvényesülnek a részletek, és tovább romlik az olvashatóság. Tulajdonképpen az egyik fő csoportosítási lehetőség, hogy megnézzük, mit akar utánozni az adott kézírásos fonttípus. Ilyen értelemben beszélhetünk kréta, ecset, vagy töltőtoll típusú fontkészletekről is.
A dekor fonttípusok, vagy más néven a grafikus díszfontok már-már az illusztráció határát súrolják, és nem tévesztendők össze a kézírásos fonttípusokkal. A Fontself.com oldalán te is készíthetsz ilyen egyedi fonttípusokat.
A kézírásos fontok alkalmazási területei
A jó design minden eleme tudatos döntés eredménye, a fonttípusok választása sem kivétel ez alól. A kézírásos fonttípusokkal rengeteg dolgot ki lehet fejezni, ha a fenti racionális szempontokat figyelembe vettük. 13 olyan alkalmazási területet sorolunk fel, amelyekhez indokolt lehet a kézírásos fonttípusok használata.
Erős hangulatokhoz
Mindenképpen az adott stílus, a képanyag és az arculat ismeretében érdemes illeszkedő fonttípust keresgélni. Ehhez nem árt valamennyire megfogalmazni, milyen stílusjegyek környezetébe kerül majd a felirat, és milyen képelemekkel kell majd vegyíteni. Egy kézírásos fonttípus mindenképpen érzelmi síkon fog hatni, a hangulat teremtő képességére támaszkodunk, nem az információ közlés az elsődleges cél. Érdekes felhasználási terület lehet, amikor szófelhő illusztrációt készítesz, és szükséged van egy kiemelhető, karakteres fonttípusra. A Készíts izgalmas szófelhőt blogbejegyzésben megnézheted, milyen eszközökkel lehet a legegyszerűbben szófelhőt generálni.
Személyesség kifejezésére
Az ujjlenyomatos belépések és a retinaleolvasás előtt a kézjegy és az aláírás volt a személyazonosság igazolásának leggyakoribb módja. A mai modern, karakteres, kicsit szabálytalan kézírásos fonttípusok megőrizték ezt a karaktert, kiválóan alkalmasak az egyediség, vagy éppen a személyesség kifejezésére.
Kézműves termékek, műhelymunka
A kézírásos fonttípusok akaratlanul is felidézik a tollal, ceruzával vagy krétával dolgozó alkotót. Áttételesen a kézzel végzett tevékenységek, a kézműves termékek kifejezésére is alkalmas. Egy kézműves szappan vagy a háztáji méz csomagolásán a kézírásos felirat a gondos gazdát, vagy a házi asszonyt idézi. A tömeggyártás ellenpontjaként a figyelmet, a hozzáértést, a kézi munkát hangsúlyozza.
Nőies attitűd
Virágos motívumokkal, élénk színekkel párosítva nőies hatást is kelthet. Különösen a kanyargó, kicsit az indákat idéző, modernebb kézírásos változatok.
A kézírásos fonttípus lázadó arca
Az egyediség hangsúlyozása el tud kanyarodni a lázadás, az öntörvényűség felé, különösen a grunge stílussal keverve lehet erős ez a hatás. A gyöngy betűs, jókislányos kézírástól elszakadva, egy felfirkált, akár krétaszerű felirat mindenképpen alkalmas a vagányság, a keretek túllépésének kifejezésére is.
Lendület és motiváció
Érdekes módon a kézírás lendülete, maga a mozdulat is megidézhető. Dőlt betűs változatai a mozgás, az áramlás érzetét kelthetik. A motivációban a személyesség ereje is érezhető.
A kézírásos fonttípus egyedi és megjegyezhető
Annak ellenére, hogy kevésbé olvasható, kontrasztba állítva egy modern talpatlan fonttípussal sok esetben azonnal magára irányítja a figyelmet, szabálytalanságával dominánssá válik. Mivel sokkal könnyebben megjegyezhető, mint a jellegtelenebb talpas vagy talpatlan fonttípusok, a logótervezők is szívesen alkalmazzák a kézírásos fonttípusokat.
A humor sem idegen a kézírásos fontoktól
Mivel sok esetben a papíron nyomot hagyó ceruza vagy kréta hatását is leutánozzák a grafikai terveken, az illusztrációk, a karikatúrák világába is remekül illeszkedik. A humorhoz társított lazaságot tökéletesen ki lehet fejezni a kézírásos fonttípusokkal. Egy modern falfirkára emlékeztető felirat minden tekintélyelvűséget nélkülöz.
Kifinomult hatás pasztelekkel párosítva
Részletgazdag grafikával, finom színekkel, esetleg papírszerű felületekkel kifinomult hatást kelt. Szinte látjuk magunk előtt a finom csukló mozdulatokkal, művészien megrajzolt kalligráfiát.
Utazás a múltba a megfelelő fonttípussal
A középkori kódexek világát, vagy a századelőt is megidézhetjük, hiszen minden korszak jellegzetes íróeszköze leutánozható a mai digitális technikákkal. A lúdtoll, vagy a töltőtoll lenyomata a képzeletbeli papíron képes életre kelteni az adott kor szellemét. Érdemes a kézírásos fonttípusok között kutakodni, ha történelmi távlatokat szeretnénk érzékeltetni. De a közelmúlt stílusaiba is remekül beilleszthető, a retro vagy a vintage kifejezetten igényli a kézírásos fonttípusokat. Ezért ebben a retró betűtípusokat felvonultató listában biztosan sok kézírásos font fog szerepelni.
Gyerekeknek szóló
Az ügyetlenül papírra vetett szavak, a maszatos kréta rajzok, a laza vagy éppen vicces feliratok jól kiegészítik a gyerekeknek szánt illusztrációkat. Érdekes kérdés, hogy vajon mikor kell először elmagyarázni az online oktatáshoz szokott generációnak, hogy mi is volt az a tábla, és hogyan működött a kréta. Egyelőre még az iskolára asszociálunk, ha meglátjuk az ehhez hasonló feliratokat.
Kreatív, szabálytalan
A ceruza, a kréta és az ecset megidézése önmagában is utal a kreatív technikákra. A festők, grafikusok, képzőművészek eredeti eszközei felidézik a rajzok, festmények, és kiállítások világát. Azonban a modernebb, szabálytalanabb kézírásos fontípusok önmagukban is képesek az egyediség, az egyéniség, a különlegesség kifejezésére. Egyfajta hányaveti lazaságot közvetítenek, szinte érezzük a mozdulatban rejlő szabadságot, amivel ezt a feliratot fel lehetne vázolni.
Érzelmekkel teli, ünnepi hangulat
Mindezek alapján a kézírásos fonttípusok ideális választásnak bizonyulnak a karácsonyi képeslapokhoz, az újévi üdvözletekhez vagy bármilyen ünnepi hangulathoz. Hiszen érzelmeket ébresztenek, személyesek, egyediek, lazák, lendületesek és humorosak.
Ha tetszettek a fonttípusok, sikerült ötleteket kapnod a következő munkádhoz, töltsd le a magyar ékezetes karaktereket is tartalmazó 9 változatot innen.